Történelmi csapat, komoly hagyományokkal, de jelenleg nehéz sorssal – a Haladás most egy szikrányi reményt adott magának és szurkolóinak, miután 3-1-es bravúros győzelmet aratott a listavezető Bicske ellen az NB III-ban. Ezzel a három ponttal az együttes életben tartotta a bennmaradásért folytatott küzdelmet, hiszen három fordulóval a vége előtt mindössze két pontra megközelítette a 13. helyen álló Balatonfüredet, mely jelenleg az utolsó bennmaradó helyet jelenti.
Haladás: Egy dicsőséges múlt árnyékában
A Haladás története 1919-es alapítása óta számos sikert és mélypontot élt meg.
A nagy múltú klub számára a legkiemelkedőbb eredményt a 2008/2009-es szezon hozta, amikor a zöld-fehérek újoncként bronzérmet szereztek az NB I-ben.
Ez a teljesítmény történelmi mérföldkő volt, hiszen soha korábban nem sikerült újoncnak ilyen előkelő helyezést elérnie az élvonalban. Akkoriban olyannyira népszerű volt a csapat, hogy ebben az idényben 6167 nézővel a szombathelyi zöld-fehéreknek volt a legmagasabb átlagnézőszáma a teljes NBI-ben.
2009-ben a Haladás a bronzérmének köszönhetően nemzetközi kupában is szerepelhetett, és az UEFA Európa Ligában egy selejtező kört sikerült is teljesíteniük, miután legyőzték a kazah Irtysh Pavlodart. Azonban következő körben a svéd Elfsborg már túl erős volt számukra, és a csapat 3-0-ás összesítéssel búcsúzott.
A Haladás szintén büszke lehet a 2008 és 2018 közötti időszakára, ekkor megszakítás nélkül az élvonalban szerepeltek, és egy szezont leszámítva sohasem végeztek a 8. helynél hátrébb, s a bronzérem mellett volt 5. és 6. helyezésük is.
Ám 2019-ben egy drámai váltás következett, s elkezdett atomjaira hullani az azt megelőző 10 év, hisz a Hali 12., utolsó helyen végezve, a klub 100 éves évfordulóján, elbúcsúzott az élvonaltól. Ekkor sokan azt gondolták, hogy a Haladásnak csupán átmeneti problémái vannak, de az egyesület a következő években nem tudta újra elérni a korábbi szintet. Sőt szépen, lassan egyre mélyebbre süllyedt.
A 2024-es év volt mélypont, a csapat nem kapott NBII-es licencet, mivel nem felelt meg az MLSZ pénzügyi kritériumainak. Sokáig úgy tűnt, hogy csak a megyei I-ben indulhatnak a szombathelyiek. Végül hosszas huzavona után NBIII-as csapata lett Szombathelynek.
A klub harmadosztályú tagsága a 2024-es év végén ismét veszélybe került, a NAV felé fennálló 55 millió forintos tartozás miatt. Végül azonban a Haladás Szervezett Szurkolói Csoportok lépetek, gyűjtést szerveztek, s a szombathelyi születésű Schäfer András hathatós segítségével életben maradt a klub.
Hátralévő ellenfelek
A Haladás a hátralévő három fordulóban előbb a jelenleg 12. Dorog vendége lesz, majd a sereghajtó Gyirmót II. együttesét fogadja, a bajnokságot pedig május 25-én a 7. Komárom vendégeként zárja.
Vár állott most kőhalom...
Kép forrása: mlsz.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása