Konferencia Liga elődöntő
A 2024–2025-ös UEFA Konferencia Liga elődöntőinek május 8-i visszavágói egy sima, és egy izgalmas mérkőzést hoztak. A Chelsea hazai pályán 1–0-ra győzött a Djurgården ellen, míg a Fiorentina és a Real Betis 2–2-es döntetlent játszottak, utóbbi csapat így 4–3-as összesítéssel jutott tovább.
Chelsea-Djurgården
A Chelsea magabiztosan jutott be a Konferencia Liga döntőjébe, miután az idegenbeli 4-1-es siker után a svéd Djurgårdens IF elleni visszavágón is győzelmet aratott.
Enzo Maresca vezetőedző fiatalokkal tűzdelt csapata uralta a mérkőzést, melyen egyetlen gól született, a 38. percben Tyrique George passzából Kiernan Dewsbury-Hall volt eredményes.
A Djurgården legnagyobb lehetősége Daniel Stensson nevéhez fűződött, akinek a 19 méteres lövését a 71. percben Filip Jorgensen kapus fölé ütötte. A Chelsea kezdőcsapatának átlagéletkora mindössze 22,8 év volt.
A Kékek felnőtt csapatában az egy hete debütáló, mindössze 16 éves, Reggie Walsh kezdőként kapott lehetőséget, ezzel 16 évesen és 200 naposan ő lett a Chelsea történetének legfiatalabb játékosa, aki európai kupamérkőzésen kezdett.
Ha megnyeri a döntőt, a londoni klub lesz az első, amely mind a négy nagy európai kupasorozatot (BEK/BL, KEK, UEFA-kupa/EL, Konferencia Liga) elhódítja.
Chelsea (ENG)–Djurgarden (SWE) 1–0 (1-0)
Gólszerző: Dewsbury-Hall 38. perc
Továbbjutó: Chelsea 5–1-es összesítéssel
Fiorentina-Real Betis
Komoly izgalmakra lehetett számítani a firenzei Artemio Franchi Stadionban rendezett mérkőzésen, ahová a spanyol Betis 2-1-es előnnyel érkezett.
A mérkőzés nagy iramot, számtalan lehetőséget hozott, s az izgalmak sem maradtak el.
A Betis Antony szenzációs szabadrúgásgóljával a 30. percben megszerezte a vezetést, így összesítésben már két gól volt az előnye.
A Fiorentina azonban gyorsan reagált: Robin Gosens két szögelt utáni fejessel, a 34. és a 42. percben fordított.
A második félidőben bár lehetőségek voltak, de gól nem született. A 88. percben De Gea két bravúros védéssel tartotta meccsben a csapatát.
A rendes játékidő 2-1-el zárult, így jöhetett a hosszabbítás.
Végül a 97. percben Abde Ezzalzouli találata döntötte el a továbbjutást a Betis javára, aki Antony jobb oldali badására középen érkezett és 6 méterről magabiztosan a léc alá bombázott. Nagyon szépen kijátszott akció volt.
Ezt követően a Fiorentina mindent megpróbált, de nem találta a fogást a spanyolok védekezésén, akik kontrákból veszélyeztettek. A 120. percben a bal kapufa tövét is eltalálták, de ez már nem osztott nem szorzott, 2-2 lett a vége.
Így a sevillai klub története első európai kupadöntője készülhet Manuel Pellegrini vezetésével, aki korábban a Chelsea jelenlegi edzője, Enzo Maresca mentora volt.
Ez egy nagyon jó kis párharc volt!
Fiorentina (ITA)–Betis (ESP) 2–2 h.u (2-1, 2-1, 2-2)
Gólszerzők: Gosens 34., 42. perc illetve Antony 30. perc, Ezzalzouli 97. perc
Továbbjutó: Betis 4–3-as összesítéssel
Konferencia Liga döntő 2025
2025. 05.28 szerda, Wrocław
21:00 Betis (ESP)-Chelsea (ENG)
Kép forrása: unsplash.com
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!
Link másolása