A könyv, ha film

Link másolása

Amióta az eszemet tudom, mindig voltak könyvet, amelyeket felfedezett magának a filmipar és több-kevesebb sikerrel filmet gyártott belőle. Vélhetően úgy voltak vele, ha már egyszer bejött, akkor miért ne… Elvégre, valaki már kitalálta, láttuk, hogy jól is megy, nem kell még egyszer feltalálni a spanyolviaszt.

Ezért 1978-ban az United Artist nekifutott es megpróbálta a filmre vinni A Gyűrűk Urát, rajzfilm formájában, de kb. a felénél feladta a harcot. Aztán jött a nagy Gyűrűk Ura rajongó Peter Jackson, aki filmre vitte az egész trilógiát. A rajongóságot nem volt nehéz észrevenni. Még felsős voltam, amikor megtaláltam otthon az első magyar kiadást (1981-es megjelenés, édesapám egyhavi cigipénzéből vette, nem volt olcsó, na!) és az egyetem végéig szinte minden nyáron elolvastam. Legalább egyszer. Azóta is előveszem pár évente. Egy idő után viszont már „csak” gyorsolvasás volt, a „Frodó megy a pusztában és senyved” -jellegű részeket átugrottam. Olyankor nem csak Frodó szenvedett, hanem én is, de nagyon. Alapvetően nem is ez a lényeg. Néztem a filmet, és kétféle érzés kavargott bennem: a hű-ha, meg a ne-már!, habár az előbbi volt többségben. Hűha, pont ilyennek képzeltem el a Megyét, meg Gandalfot, nézd, milyenek a nazgûlok! Még ha egyesek szerint Kate Blanchett kicsit csúnyácska Galadriel, szerintem az átlényegülése fenomenális volt: „Ezzel a Sötét Úr helyére Királynőt állít! Nem sötét leszek, de szép, akár a hajnal! Alattomos, mint a tenger! Erősebb, mint a Föld fundamentuma! Engem imád és fél majd minden!”

Ne már, hol marad Bombadil Toma? Honnan lesz így meg Trufának a tőre, amivel majd legyőzi/megsebzi az angmari boszorkányurat? Gríma és Szarumán garázdálkodása a Megyében, az már smafu?! A hiányosságok ellenére is sikerült megfogni a könyv hangulatát, és a filmet is már számtalanszor láttam, de kereskedelmi adókon lehetőség szerint kihagyom, mert Frodó szenvedéseit ott is átugranám, amolyan pósalakysan. Mind a film, mind a könyv hibátlan a maga nemében, még az egyértelmű filmes bakik ellenére is, mint pl. amikor a Csipet Csapat vonul a Caradhras hágóin keresztül a hóban, csak épp nincsenek lábnyomaik. Tudvalevő, hogy a tündék könnyűléptűek, de voltak ott azért törpök is.

A Gyűrűk Ura tehát tinikorom meghatározó olvasmánya volt. Volt ugyanakkor több olyan könyv is, amely(ek)et azért olvastam el, mert láttam a „filmet”. Ilyen volt pl. Terry Goodkind Az igazság kardja sorozata. A 90-es évek végén, a 2000-es évek elején adta ki az Excalibur és sajnos nem övezi akkora rajongás, mint megérdemelné. Tavaly a Delta Vision vette elő a sorozatot, az első rész már meg is jelent, új fordítóval, reméljük, kitartanak a végéig. Főleg, hogy miután Richard és Kahlan megmentette a világot, még kaptak 3 saját könyvet, nehogy nyugtuk legyen, de azok már nem jelentek meg magyarul.

A könyvsorozatból A hős legendája címmel készült két évadnyi tévésorozat, ami nagyjából az első két könyv mentén halad. Azért csak nagyjából, mert a sorozatot olvasva felsejlik, hogy a producerek itt-ott belekaptak a későbbi részekbe is egy-egy epizód erejéig. A sorozatot kezdtem el nézni, nagyon izgalmas volt, rengeteg kaland és csalárdság. Sajnálom, hogy csak annyit ért meg, mert a könyvekben még rengeteg lehetőség rejlett. A sorozat a közepe táján kicsit leül, A teremtés oszlopai kifejezetten epizódjellegű. A sorozat végére sem sikerült megértenem, hogy mi cél szolgált ez a rész azon kívül, hogy tudatosuljon, vannak fura népek.

Ami a fura népeket illeti, Tom Cruise is közéjük tartozik. Mindezek ellenére, többnyire jól választ filmet. Mint pl. A holnap határa című sci-fit. A film igencsak szórakoztató, és nem utolsó sorban az adja a történet pikantériáját, hogy Tom Cruise-t végtelen +1-szer lelövik. A film Szakurazaka Hirosi könyve alapján készült. A filmet imádtam, a könyvvel szenvedtem. A filmben tök jól átjött a videójáték-érzés: ha meghalsz, újrakezded legutolsó mentési ponttól, és még egyszer nekifutsz. A könyv pedig valahogy egy orosz dráma mozgalmasságával rendelkezett: várjuk, hogy történjen valami, na most, na most, és nem történik semmi. A filmben pedig lelövik Tom Cruise-t. Sokszor.

Ugyanakkor érdekes választás volt a Jack Reacher-filmekben. A mozifilmek nem követik a könyveket, az első a sorozat 9. részéből készült (Csak egy lövés). Szórakoztató film, akárhányszor meg bírnám nézni, de azért az első részből tudjuk (amiből egy kiváló Ötvös Csöpi-film is készült

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!

Link másolása